Ingatlanfejlesztés,  Styling

Kisgyerekből tini (szoba 2.0🥰)

A lányom szobájának újragondolása már nagyon égető volt két szempontból is. Egyrészt már kinőtte a bútorait, másrészt a galéria ágyában nyáron elviselhetetlenül nagy volt a forróság, közvetlenül felette ugyanis már a padlástér volt. Az egyedileg a szobájába gyártatott, nagyrészt fa gyerekbútort imádtuk, nagyon praktikus volt, de az eladása nagyon nehézkesen ment, mivel csak átalakítással lehetett adoptálni egy másik helyre.

A szobát teljesen kiürítettük, a könyvespolcokon kívül eladtam minden régi porcikáját 😍. A szoba mindössze bruttó 8m2, ide kellett beterveznem a lányomat 😅, az ágyát, a ruháit, az íróasztalát, és két tiszteletbeli szobatársát (Rubyt és Lunát, Bori tengerimalacait 💞). A magasított ágyat másodkézből vettük, felújítottam a fa részeit, a frontját pedig lefestettem. Az íróasztali szék szintén régebbi darab, ott a festés mellett egy kicsit kárpitoztam is. Az íróasztalnál csak falra szerelhető jöhetett szóba a helyhiány miatt, ezt az IKEA-ból szereztük be (azóta már nem kapható). A ruháit az ágy hatalmas fiókjaiba, egy komódba és a falra szerelt akasztós rudakra szortíroztam szét. Zárt ruhásszekrény nem jöhetett szóba, mert nagyon zsúfolttá tette volna a teret. A fehér kis komódra a fa fogantyúkat külön vásároltam, hogy megteremtsem az összhangot többi darabbal.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük